Tíz repülőtér és sok millió utas bánhatja: drasztikus lépésre készül a Ryanair
A francia kormány a repülőjegyek után fizetendő adó háromszorosára emelését tervezi.
A francia kormány a repülőjegyek után fizetendő adó háromszorosára emelését tervezi.
Németországban egyre több légitársaság húzza be a féket, tovább nő nyugati partnerünk versenyhátránya.
Vészcsúszdán kellett kimenekíteni az utasokat.
A repülőgép fedélzetén tartózkodó több mint 160 utas és a személyzet tagjai közül senki sem sérült meg.
A 750 ezer ülőhely elvesztését könnyen megérezhetik majd az utasok.
Vasárnap este helyett kedd hajnalban értek haza.
A Fővárosi Kormányhivatalnak is elege lett a járatkésésekből.
Lassan már annak is örülni kell, ha az embert elviszi vagy hazahozza a járata.
A légitársaság vezérigazgatója nem lát reputációs kockázatot az illegális bevándorlók kitoloncolásának segítésében.
Michael O’Leary korábban kijelentette, hogy a WizzAirnek esélye sincs versenyre kelni a Ryanair magyar piacon is vezető pozíciójával.
O'Leary a videóban úgy búcsúzott: „Üdvözlet Budapestről, ahol mindig süt a nap”.
Michael O'Learyék az Általános Szerződési Feltételeknek (ÁSZF) megfelelően jártak el.
A fapados légitársaság már az online beszállókártyáért is külön pénzt kérne.
A légitársaság – többek között – tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.
Péntektől legalább napi egy vagy két járatot vissza akarunk állítani – mondta a légitársaság vezérigazgatója.
Az ír üzletember korábban többször is kioktató stílusban üzengetett a magyar kormánynak.
A legközelebbi gép szombaton száll fel onnan a magyar főváros felé.
Egy magyar utas a Budapest – Korfu járaton szerzett borzasztó élményeket.